Keresztelő Szent János
Zarándokszállás - HálóZSEK
„Mit ér, hogy itt vagyunk, ha nem tudjuk, hogy hol vagyunk?
– Annyit, hogy végül mégis itt vagyunk.
A célnál? Nem tudom. A cél, Szerápion,
sokszor maga az út, de csak ha nem
céltalan; s minden célból, ha valóban
cél volt, mindig új út vezet tovább.
Úton vagyunk. Azt hiszem, épp elég,
ha ennyit tudsz. A többi csak lidérc
és délibáb, Szerápion.”
Rónay György (1913-1978): Szerápion legendák (gödöllői premontrei öregdiák)
Köszöntünk a HálóZSEK honlapján!
Zsámbék római kori útvonalak kereszteződési pontjánál épült. Később, a középkor folyamán is használták ezeket az utakat. Az Esztergomot, a püspöki székhelyet Székesfehérvárral, a királyi székhellyel összekötő út felezőpontján áll Zsámbék. A tatárjárás után, Buda királyi székhellyé való kiépülésével sem csökkent a település forgalma. A XIII. században alapított premontrei monostor szerzeteseinek az imádság és a hiteleshelyi (ma közjegyzői) munka mellett egyik fontos feladata volt az utazók, zarándokok ellátása. Ezért épült monostoruk mellé a Hospitium, amely több, mára már különvált funkciót egyesített. A Hospitium a mai étterem, szálloda, orvosi rendelő, kórház feladatait is ellátta. Friss lovakra, kocsi-javítókra, patkoló kovácsokra, szíjgyártó-javítókra is szükségük lehetett az úton lévőknek. Ezt itt mind megtalálhatták. Sőt piacnapokon (talán mint manapság is, kedden és pénteken) kiegészíthették megfogyott készleteiket. A középkori Hospitium mai utóda a Keresztelő Szent János Zarándokszállás, amelyet 2015. június 23-án, Keresztelő Szent János születésének (Szent Iván éj) előestéjén áldottunk meg.
2021-től megújult formában szeretnénk a középkori elődök nyomán az utazók és a zarándokok szolgálatára állni, ezt a célt szolgálja honlapunk.
Zsámbék manapság két kedvelt zarándokút, a Mária Út és a Szent Jakab zarándokút egyik állomása. Aki Budapestről indulva, átjut a Budai-hegyeken és Zsámbékra érkezik, megérdemli a pihenést.
Szeretettel várjuk zsámbéki zarándokszállásunkba az egyéni zarándokokat és a kisebb zarándok csoportokat!
Zarándokfogadás
Nyitvatartás
Zarándokszállásunk Húsvéttól október 15-ig van nyitva, miután a szállás fűtésére nincs lehetőségünk.
Elhelyezés
A szálláshelyen 2 egymásba nyíló szobában (5 ágy + 5 matrac) tudunk férőhelyet biztosítani (az elrendezést lásd az alaprajzon). Ágynemű nincs, ezért hálózsákot minden zarándoknak hoznia kell magával. Csoportok esetén max. 8 – 10 fő elszállásolására van lehetőség.
Felszereltség
- vizesblokk: 1 zuhanyzó + mosdó + mosógép + teregető + lavór
- 1 WC (vizesblokktól különálló, mosdóval)
- hűtő + mélyhűtő
- mikró
- kávéfőző
- vízforraló
- kétplatnis rezsó
- egymedencés mosogató (hideg-meleg víz)
- poharak, tányérok, evőeszközök
- széf
- WI-FI nincs!
Mosás
Az automata mosógép használatának ára: 500 Ft/mosás, melyet az adománygyűjtő ládába kérünk bedobni.5
Hozzájárulás
A szállás költségeihez adomány formájában kérjük hozzájárulását. Kérjük, hogy az adományt a szálláson elhelyezett adománygyűjtő ládába dobd be!
Zarándokpecsét
A Mária Út és a Szent Jakab-út egyesített zarándok-pecsétje a szálláson, az adománygyűjtő ládához rögzítve megtalálható.
Foglalás, további információ
Ha foglalni szeretnél vagy további információra van szükséged, kattints ide: